2013. május 26., vasárnap

Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, 2013.05.16.


Pöndöri uramat egy nyitott, kíváncsi közönség fogadta Zalaegerszegen. A születésnapfalvi édességek felsorolásakor olyan nyögdécselés, cuppogás, sóhajtozás vette kezdetét, hogy aggódni kezdtem: Vajon nem kaptak ebédet ezek a gyerekek? Ugye nem falják fel Pöndöri uramat is bajuszostul-könyvestül?

Kiderült, hogy többen könyvet szeretnének, de van, aki inkább egy házat 79 albérlővel, és akad olyan alsós is, aki a legjobban egy állatorvosi diplomának örülne. Az előadás vége felé a három bajusz rajzát nézegettük, és addigra sokan annyira szívükbe zárták őket, hogy integettek is nekik. A dedikálás közben egy fiú a csokikoporsóról mesélt nekem, amiből ki kell ennünk magunkat. Én pedig a karácsonykor megjelenő Csendkirály című mesémből II. Fülenagy király nevét említettem, és meg sem lepődtem az első kérdésen: "És az I. Fülenagy mit csinált?" Igaz is, történelemről csak időrendben.

Végül pedig még a könyvtárosok is bajuszt ragasztottak, lásd a mellékelt fotókat.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.