Minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt kívánok és az Xbox mellé sok szép mesekönyvet a fa alá!
Követhetsz Facebook-on is:
Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com
Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:
2013. december 24., kedd
2013. december 23., hétfő
Hévíz - 2013.12.18., Turnézáró előadás
Az előadásomon résztvevő két osztállyal szinte egyszerre értünk a a könyvtárba, ezért amíg helyet foglaltak, egy kabátban fel-alá rohangáló, könyveket pakoló, laptopot szerelő meseírót csodálhattak meg. Ezután viszont kezdetét vette az író-olvasó találkozó, ami már csak azért is különlegesnek ígérkezett, mert a 2013-as év turnézáró előadása volt.
A hévízi könyvtár előadóterme egy kupolaszerű tetővel rendelkezik, ezért olyan az akusztikája, hogy szinte a hangomat sem kellett megemelnem, mégis mindenki jól hallotta a mesét. Körbe-körbe sétáltam a nézők között, igyekeztem mindenkit megszólítani, hogy innen is, onnan is halljak legalább egy-egy vicces, találó hozzászólást. Például valaki szerint tankkal is el lehet jutni Születésnapfalvára, ahol Hóborti úr bajusza tud repülőt vezetni,.vagy SpongyaBob Kockanadrág látható a fehér plafonon (ha a születésnapfalvi mozigépész rajzfilmeket vetítene oda). Kiderült, hogy a lányok egy Monster High maratonnak is örülnének, de nagy sajnálatomra a főcímzenéjének eléneklését senki sem vállalta be. Énekelt viszont Fancsali uraság és Hóborti úr. A közönség kérésére ugyanis mindketten dalra fakasztották a bajuszukat. Pöndöri uram bajusza viszont komoly bajusz, állítólag nem szokott sem énekelni, sem rappelni, sem pedig áriázni. Hosszas búcsúzással, dedikálással zárult a találkozó. És meg kellett ígérnem, hogy jövőre is ellátogatok Hévízre. Rajtam ugyan nem fog múlni!
Remek találkozó, egy fantasztikus turné nagyszerű lezárása!
2013. december 22., vasárnap
Tevel, Györe, Bátaapáti, 2013.12.03.
Tevel: Nagyon jó hangulatú előadással kezdtük a napot Tevelen, ahová az iskola egész alsós tagozata eljött. A sok-sok emlékezetes pillanatból egyet mindenképp ki kell emelnem. A Hóborti úrnak beöltözött fiú azt mondta, hogy a bajusza nem tud olvasni. Az egyik kislányt megkértem, hogy vegyen le egy könyvet a polcról. Hóborti úr bajuszának olvasókönyve épp az Elvált asszony című regény lett. De mától nem csak ezt a könyvet, hanem a Három bajusz gazdát keres és A rettegő fogorvos könyveket is ki lehet kölcsönözni Tevelen. A másodikosoktól egy különösen kedves ajándékot kaptam a találkozó után: Ők már mind olvasták Fognyűvő doktor meséjét és színes zsírkrétarajzokat készítettek nekem. Ezek természetesen meg is tekinthetők a Galéria rovatban:
Györe: Nem mindennapi iskolát találtam Györén! A régi evangélikus templomot alakították át iskolává. Az oltár helyén leparkettázott tornaterem kosárpalánkkal. A könyvtár a toronyban helyezkedik el. Jutalomból egy-egy osztály néha ott éjszakázhat a mellette kialakított hálótermekben. Az előadás előtt végignézegettem az ottani régi írógépeket, könyveket. A közönség aktív, érdeklődő hozzáállása és fantáziája pedig hab volt a tortán. Ja, nem is az volt a hab, hanem az előadás végén tőlük kapott "porcukorszórás és rakétataps", amit kaptam!
Bátaapáti: A harmadik előadásra egy tornateremben került sor.. Milyen praktikus egy könyvbemutatót ilyen helyszínen megtartani! A meseolvasás után ugyanis egyszerűen a székek mögötti részre sétáltunk és ott játszottuk el a sokféle születésnapfalvi állatot. Sikerült ezzel levezetni a fölösleges energiákat, és remélem, a mesekönyv szereplői is közelebb kerültek a közönség tagjaihoz.
Fárasztó kétnapos körjárat volt ez Szekszárd közelében, de akár már holnap újra kezdeném!
Ozora, Nagyszékely, Pálfa, 2013.12. 02.
Ozora: Pöndöri uram számtalan könyvtárba rontott már be, hogy ott elbüszkélkedjen a csodás bajuszával. Ozora volt azonban az első helyszín, ahol a falon egy tükröt is talált, amiben az összegyűltek megelégedettségére megpödörte a bajuszát.
Nagyszékely: Néhány perces késésel kezdtünk a nagyszékelyi iskolában. Kifejezetten vidám és jókedvű volt a csapat. Mindig örömmel tapasztalom, ha a tanító nénik, szülők együtt nevetnek a gyerekekkel az író-olvasó találkozókon. Fontos megjegyezni, hogy az egyik ovis nézőnek irigylésre méltó sasjelmeze volt szivacsszárnyakból.
Pálfa: Egy színházteremben került sor az aznapi utolsó előadásra. Ahogy végignéztem a közönségen, a következő mondat jutott eszembe a Három bajusz gazdát keres meséből: " Ekkorra már összesereglett Születésnapfalva apraja, nagyja, az idegenből érkezettek, sőt még az állatok is." Kutyát, macskát ugyan nem hozott be senki sem magával, mégis nagyon sokféle volt a közönség. Az első sort ugyanis kiscsoportos ovisok töltötték meg, hátrébb pedig az iskolások, köztük tanítók és szülők foglaltak helyet. Nagy dicséret jár az ovisoknak: 1 órán keresztül bírták az előadást a fáradtság legkisebb jele nélkül.
A mai volt az első alkalom, hogy az előadások után éjszakára is maradtam egy városban. Bárcsak gyakrabban lenne ilyen: másnap újabb három előadás várt Szekszárdon!
Székesfehérvár, 2013.11.27.
Mikor a születésnapfalvi állatsereget vettük sorra, nevet adtunk a kenguruknak. Legnépszerűbb az Ugri és persze a Bugri nevek voltak. Többen pedig a Zsebibaba és a Kanga nevekre szavaztak, de ők is beismerték, hogy nem kútfőből merítették az ötletet. Búcsúzáskor a fiúk arról meséltek, hogy ki milyen sportot űz, az egyik kislány pedig az olvashatatlan - beismerem - aláírásomra pillantva azt kérdezte, hogy "És honnan fogom tudni, hogy ki volt maga?" Azt javasoltam, hogy legegyszerűbb megjegyeznie a Három bajusz gazdát keres és A rettegő fogorvos mesecímeket. Megegyeztünk ebben.
2013. december 16., hétfő
Tapolca, 2013.11.21.
100 ovis gyűlt össze, hogy Fognyűvő doktorral találkozzon Tapolcán. Hiába bújtam el, az első sorban ülők észrevették a mozgolódást az előadó terem melletti szertárban. Ez csak fokozta az izgalmakat és a várakozást. Bár szemmel láthatóan nagyon bátor volt a csapat, azért hogy meg ne ijedjenek, arra kértem őket, hogy alaposan kapaszkodjanak össze a mellettük ülőkkel, míg a mesét hallgatják. 1 teljes órán keresztül tartott a mese, a játék és a kérdezz-felelek. Búcsúzóul megmasszíroztuk az elzsibbadt fenekünket, majd nekikezdtünk a nagy közös tapolcai fogmosásnak. Az óvó nénik mindegyik csoportnak vettek egy Rettegő fogorvos mesekönyvet, hogy a délutáni alvás előtt legyen miből felolvasniuk. Sietni kellett a dedikálással, beszélgetéssel, mert máris érkeztek az alsósok is a bajuszfoglalkozásra.
Pöndöri uramról, alig hogy belépett a terembe, rögtön lehullott a kalapja, mert beleakadt az ajtófélfába. Kiderült, hogy az egyik óvó néni pödört már bajuszt viasszal is. Olyan sokan voltunk a teremben, hogy a kinti folyosón keresztül jutottam csak el a hátul ülőkhöz. Mikor megkérdeztem, hogy hol teremhetnek a bajuszok, a nézők lelkesen kezdték sorolni a testrészeket. Mivel ez az irány nem kecsegtetett sok jóval, hagytuk a szőrmókát és inkább megállapodtunk abban, hogy a bajuszok legfeljebb bajuszfán nőhetnek, de még inkább Születésnapfalván. Később volt még meseolvasás, képvetítés és játék is sok lelkes leendő bajusznövesztőnek. A találkozó olyan jó hangulatú volt, hogy az egyik gyerek még azt sem vette észre, hogy a csoportja már elindult vissza az iskolába... szerencsére végül megtalálták egymást, és én sem késtem le a vonatot.
Szentpéterúr, Pacsa, Zalaszentmihály, 2013. 11.20.
Egy újabb tartalmas nap, tele élménnyel gyereknek és meseírónak egyaránt. Szentpéterúron kezdtünk, ahol az iskola tornatermében kezdődött a találkozó. Igazán alkalmas környezet ahhoz, hogy némi bemelegítés után minden tagunkat megmozgatva különböző születésnapfalvi állatokat utánozzunk. Jól sikerült, vidám kezdés volt.
Következő állomás Pacsa, ahol az informatika teremben gyűltek össze harmadikosok és negyedikesek. De egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, olyan sokan voltunk! Be is másztam hátra az asztalokon szorgalmasan, nehogy a hátsó sorban ülők úgy érezzék, hogy kimaradnak a játékból. Mikor arról meséltem, hogy Születésnapfalván mindenki azt az ajándékot kapja, aminek a legjobban örülne, kimentem a teremből a folyosóra, ahol az előadás előtt csak félig volt időm meginni a kávémat. Most behoztam a csészét, és a nagy csodálkozás közepette felhörpintettem a maradék kávét. Így válik valóra mindenki álma Születésnapfalván. Mikor Pöndöri uramként bajuszpödrésre biztattam a tanító néniket, egyikük váratlanul Göndörke kisasszonyként mutatkozott be. Ahol kreatívak a tanítók, ott kreatívak lesznek a gyerekek is, ezt bizonyította ez a találkozó. Bízom benne, hogy nem haragítottam magamra a pacsai konyhás néniket sem azzal, hogy ebédre nem ettem sóskát, de a vettem a desszertből...
Ezután irány Zalaszentmihály! Eredetileg az ovisok hallgatták volna A rettegő fogorvos meséjét, de a sok hiányzó miatt főleg iskolások jöttek helyettük. Családias hangulatban a könyvtár asztalait körbeülve bajuszoztunk. Senki sem vádolhatott meg azzal, hogy délutánra elfáradtam volna, ugyanis mikor égig érő zsiráfokká változtunk, 4-5 gyereket is az égbe emeltem, amilyen magasra csak bírtam. Utána azért leheveredtem szusszanni egyet a szőnyegre. Végezetül megállapítottuk azt is, hogy akinek nincs jogsija, ahelyett bármelyik bajusz elvezeti a kocsiját.
Bár mind a három csapat nagyon együttműködő, kíváncsi és vidám volt, akik a fantáziájukat sem féltek használni, de a pacsaiakat külön is meg kell dicsérnem. Ők egy Arany Bajusz Oklevelet is nyertek!
2013. december 9., hétfő
Székesfehérvár, 2013.11.15.
A Három bajusz foglalkozáson nagyon emlékezetes volt Bálint szereplése. Mikor a képzeletbeli ajándékcsomagját bontogatta, amiben az az ajándék lapul, aminek az illető a lehető legjobban örülne, ő két ajándékot is talált. Az egyik egy porszívó volt, a másik pedig egy diszkógömb. Azt hiszem, hogy igazán eredeti a gondolkodásmódja annak, aki ilyet talál a születésnapfalvi ajándékok között. A színpadon bajuszos uraságként is nagyot alakított, de még ő sem tudott olyan mélyen meghajolni a tapsviharban, mint a Fancsali uraság szerepét játszó kislány. Nekem a mesemondáson kívül csak egy fontos feladatom maradt: minden erőmmel púpos puputevévé változtatni, majd lehetőség szerint visszaegyenesíteni az író-olvasó találkozón résztvevő gyerekeket.
Az elsősök Fognyűvő doktorral találkoztak. A legemlékezetesebb pillanat talán az volt, mikor az egyik gyerek bejelentette, hogy ő titokban csak nagyon ritkán most fogat - általában csak kéthetente. Fognyűvő doktor keresett egy helyet, ahol elájulhat a hír hallatán. Biztos ami biztos, egy nagy közös székesfehérvári fogmosással begyakoroltuk a mozdulatsort, amit nem árt minél sűrűbben alkalmazni. Érdemes is volt gyakorolnunk, az egyik tanító néni szerint kelkáposzta főzelék vagy káposztás tészta szagú a leheletünk. Már nem emlékszem pontosan, melyiket mondta, de egyikre sem lehetünk büszkék...
Az előadás végén az egyik kislány tetőtől talpig Fognyűvő doktor jelmezbe bújt A másik pedig, aki a beteg szerepét játszotta, csak annyit súgott a képzeletbeli fogfúrás előtt: " Nem hiszem el, mibe keveredtem." A vizsgálat azonban nem volt fájdalmas, és a találkozó utáni taps és ölelkezés, beszélgetés azt mutatta, hogy az író-olvasó találkozó sem.
2013. december 6., péntek
Magyaralmás, 2013.11.12.
A magyaralmási alsósok bajuszfoglalkozásra jöttek. Végig azt hittem , hogy válogatott társaság vesz részt az előadáson, hogy az óvatos tanító nénik csak a legjobban viselkedő gyerekeket hozták magukkal. Később megtudtam, hogy egy-két betegség miatt igazoltan távol maradó kivételével mindenki eljött az osztályokból. Még a legrosszabbak is. Mindent elárul a találkozóról, hogy ez nekem fel sem tűnt. Mielőtt bárki megijedne, szó sincs arról, hogy ne lett volna a társaság eleven, vagy hogy ne hangoskodtunk volna így is eleget a Faluházban. Kiemelendő még az is, hogy több gyerekkel annyira egy rugóra járt az agyunk, hogy ha elkezdtem egy mondatot, szinte szó szerint tudták folytatni. Pedig nem is ismerték még a mesekönyvet...
Köszönetképp és jutalmul ez a csapat a második, aki kiérdemelte az Arany Bajusz Oklevelet!
Marcali, 2013.11.07.
Marcalin az egyik tanító néni még nem pödört soha bajuszt, de ezen az író-olvasó találkozón most kipróbálhatta, hogy milyen is az. Egymás hegyén-hátán ültünk, olyan sokan voltunk. Kérdésemre, hogy hol teremnek ilyen mesébe illő bajuszok, két választ kaptam: az orrunk alatt, vagy a bajuszfán. De az utóbbi ötletet inkább elvetettük, mert elképzeltük, hogy ősszel mi potyogna le a bajuszfáról, és nem találtuk gusztusosnak. A közönség soraiban igazán tehetséges Pöndöri uramra, Fancsali uraságra és Hóborti úrra bukkantam. Hóborti úr mindenkit megnevettetett azzal, hogy bemutatta, ahogy a bajusza fára mászik, sírdogál, vagy épp sétálgat. A találkozó után azt hallottam a pedagógusoktól, hogy sikerült a gyerekeket megfertőzni. Remélem, hogy csak a mese szeretetére értették. Egy biztos: a jelenlevő fiúk nagy része szeretne majd bajuszt növeszteni, mikorra lánykérőbe megy. De hogy vajon a lányok örülni fognak-e a bajszos kérőknek? Egyelőre nem volt egyértelműen igenlő a válasz. Majd csak akkor fogunk biztosat tudni, ha eladó sorba értek.
Hajdúhadház, 2013.11.05.
Egy igazi múzeumi kiállítás kellős közepén került sor a mai két előadásra. Fognyűvő doktor először a legkisebb ovisoknak tartott meseirodalmi fogvizsgálatot. A hosszúkás teremben keskeny sáv húzódott a székek között, itt egyensúlyozott, hogy mindenki lásson belőle valamit. Nagyon okos volt a csapat, szinte mindenki tudta, hogy a fogfúró nem nagy, inkább kicsi, és hogy a fogorvosnál a "szuri" arra való, hogy elzsibbassza a szánkat. A találkozó után két fogorvosi maszkot ajánlottam fel. Ezeket az óvó néni azoknak oszthatja ki, akik a legjobban viselkednek visszafelé menet az óvodába.
A Három bajusz gazdát keres előadáson is nagy volt az összhang a gyerekekkel, pedig nem is ismerték még a mesekönyvet. Volt, aki egyből rávágta Kárpáti Tibi rajzára, hogy rozmárt ábrázol, a másik pedig kitalálta, hogy csak málnaszörp lehet a puputevék púpjában. Aztán volt olyan, aki fagyigépnek örülne, más pedig élő hörcsögnek, és Hóborti úr bajusza boxolni, úszni és táncolni is tud (repülni, enni és hasbeszélni viszont már nem).
Egy család is ellátogatott a találkozóra, akik egymás után mind a két előadást megnézték. Ők már korábbról ismerték A rettegő fogorvos mesekönyvet. Sőt, mint megtudtam, a kislánynak ez volt az első könyve, amit egyedül olvasott el az elejétől a végéig. Fülig ért a szám.
Sárkeresztes, 2013.10.15.
Délután kezdődött az előadás az általános iskola aulájában, ahol az alsósok padokon és szőnyegeken foglaltak helyet. Nagyon sajnáltam, hogy épp a legkisebbek, az elsősök nem jöhettek el. Nekik ugyanis délutáni tanórájuk volt.
Akik viszont összegyűltünk, jól éreztük magunkat. A kedvencem az volt, mikor három zsámolyon, mintha színpad lenne, a három gazda mutatta be a csodás bajuszát. Nem tudtam róla, de véletlenül épp egy testvérpárt (fiú és lány) választottam ki Pöndöri uram és Fancsali uraság szerepére. Hóborti úr pedig olyan tehetséges színész volt, akinek nem lehetett olyan mutatványt megemlíteni, amit ne tudott volna eljátszani nekünk. Egy áldozata is volt az előadásnak. Az egyik fiú olyan jól érezte magát a könyvbemutatón, hogy még arról is megfeledkezett, hogy az iskolában van. Úgy hallottam, hogy a találkozó után intőt kapott szegény. Remélem, azért nem ment el a kedve örökre a könyveimtől!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)