2013. október 28., hétfő

Mernye, 2013.10.12.


Ezen a szombaton Mernyén szüreti mulatságot tartottak. Emiatt abban bíztam, hogy egy egész (Születésnap)falvi közönség vár majd rám. De a találkozót az általános iskolába hirdették meg, ahová összesen 8 gyerek jött el. Velük viszont igazi öröm volt együtt dolgozni, játszani.

Volt négy éves kislány is közöttük, aki ugyanolyan bátran válaszolgatott, mint a nagyobbak. Volt olyan hatodikos, aki pedig ugyanolyan fantáziával követte a mesét, mint a többiek. És történelmi volt a pillanat, hogy a színpadra kiálló három születésnapfalvi gazdát itt bizony három lány játszotta el. Nálunk Pöndöri uram és Fancsali uraság és Hóborti úr copfot és masnit és hajcsatot is viselt. Az előadás után pedig még olyan sokáig beszélgettünk, hogy kis híján lemaradtam a hazafelé tartó buszról!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.