Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2013. november 13., szerda

Székesfehérvár, 2013.10.21.



Szerepeltem már a VOKE Művelődési Házban.  Akkor a Három bajusz gazdát keres foglalkozással léptem fel a könyvtárban, most pedig a színházteremben vártak rám az elsősök. Két lelkes Fognyűvő doktornőt is találtam a közönség soraiban. Ők úgy nyilatkoztak, hogy fogorvosok lesznek, ha majd felnőnek. Rátermettségüket megmutathatták a színpadon is, ahol két beteg fogát kellett érzésteleníteniük, kifúrniuk és betömniük. Az előadás végén egy "csavaros hurrá!" üdvözléssel búcsúzott tőlem az osztály, és egytől egyig odajöttek hozzám egy ölelésre, vagy kézfogásra.

A tanító néni elmondta, hogy ők egyelőre egy mesehallgató osztály, de hamarosan már meseolvasó osztály lesznek. Most éppen Janikovszky Éva egyik könyvével ismerkednek, de hamarosan A rettegő fogorvost is beszerzik.Ennek bizonyítékául, amíg dedikáltam a gyerekeknek, a tanító néni fel is olvasott nekik egy új fejezetet a könyvemből.

Turnétérkép

Turnétérkép
.