Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2015. április 7., kedd

Püspökhatvan, Galgagyörk, 2015.03.26.

Itt a tavasz és a régvárt turné folytatódik. Püspökhatvanban az óvodába kaptam meghívást. Mind a három csoport részt vett a foglalkozáson. Sőt, mint később megtudtam, néhány bölcsis is eljött mesét hallgatni. Közülük volt olyan is, akinek ez volt a második napja a közösségben. Együtt játszottak, figyeltek a többiekkel, és gond nélkül végigülték az egész előadást. A felnőttek is legalább akkorákat nevettek, mint a gyerekek, például mikor kiderült, hogy a dadus néni nem rajzfilmeket, hanem egy Richard Gere szerelmes filmet látott a plafonon. A három bajuszos uraság mellett egy bajuszmestert is kineveztem. Neki nem volt kartonpapír bajusza, de Pöndöri uram kalapját megörökölte, és azt a feladatot kapta, hogy mindenkit megtanítson a szabályos bajuszpödrésre. Nem is tétlenkedett, azóta tudunk helyesen bajuszt pödörni. Az előadás utáni dedikálás során az egyik óvó néni két könyvet is kért, a nyolc unokájának a neve nem is fért volna bele A rettegő fogorvos mesekönyvbe. A könyvtárossal pedig arról is beszélgettünk (remélem nem haragszik meg, amiért elárulom) hogy milyen novellákat ír a szabadidejében. Nem csoda, hogy Püspökhatvanban ilyen nyitottak voltak a gyerekek a mesére!
Galgagyörkön már a terembe lépéskor tudtam, hogy nem lesz gond a hangulattal. Nagy nevetés és taps fogadott belépéskor, ami Pöndöri uramnak szólt, és sok kedves köszöntés, ami a meseírónak. Az iskola egyik tanterében gyűltünk össze. Ovisok is meghívást kaptak – közülük sokan most először jártak az iskolában. Az igazgató néni elmesélte nekik, hogy miben különbözik az iskola az óvodától és miben hasonlít. A hangos, vidám író-olvasó találkozón az egyik tanító néni segített a memóriajátékban és a táncos bemelegítésben, az óvó néni pedig olyan ügyesen változott születésnapfalvi zsiráffá, hogy nem csak a csillagokat, de a projektort is megfejelte az égen, de szerencsére nem esett baja. Mivel nem ismertem a Violetta sorozatot (a többi felnőttnek mondom, a Disney csatornán megy), ezért az előadás után egy zsebnaptárban a negyedikesek lányok megmutogatták nekem őt is, és Violetta udvarlóit. Mindannyiuk szerint Leont kellene választania a mostani barátja helyett. Hát most már ezt is tudom.

Turnétérkép

Turnétérkép
.