Tiszakécskén a második előadás
Puszirablók volt. Talán most
a legelső alkalommal egy lányt választottam ki kalózkapitánynak a közönségből.
Ő ugyanis már öltözött be kalózjelmezbe korábban is, sőt, olyan bátor volt,
hogy már az előadás elején ki mert állni a többiek elé, ráadásul még a meseírót
is fogságba ejtette kalózkapitányként. Az egyik tanító néni segítségével
képeket nézegettünk, a másik pedig segített a telefonálós jelenet előadásában.
A harmadik pedig folytatta a meseolvasást, amíg a kalózkapitány szépségversenyhez
beöltöztünk hátul. Nagyon aktívak voltak a felnőttek – de a gyerekek is. Pedig
pont a fogalmazás dolgozatról maradtak le az iskolában. Sebaj, amekkora
fantáziát mutattak az író-olvasó találkozón, legalább egy zöld ötöst megérdemelnek! (Például valaki szerint azért is elmaradhat a jóéjtpuszi, ha nem esszük meg ebédre a főzeléket. Gyors közvélemény kutatás után kiderült, hogy a jelenlévők nagy része éppen annyira nem szereti a tökfőzeléket, mint Szeretke hercegnő.) A hosszas búcsúzás után azt hittem, hogy most egy darabig nem találkozunk a
gyerekekkel, de a hazafelé úton a buszon az előadás egyik résztvevője szólított
meg. A testvére is vele volt, aki nem tudott eljönni a Puszirablókra. Szeretett volna ő is egy autogramot. Szerencsére voltak nálam Puszirablók kulcstartók is, ezért
nem búcsúztunk üres kézzel.
És el ne felejtsem, a Puszirablók közönsége is kiérdemelte az Arany Kalóz oklevelet!
