Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2015. június 19., péntek

Sümegi élménybeszámoló

Könyvtáros szemmel így zajlott a sümegi Puszirablók előadás, köszönöm a kedves szavakat!

Író-olvasó találkozó Vig Balázs meseíróval Sümegen
2015. május 29-én
(Írta: Sümegi Kata)


Puszirablók című könyvét mutatta be a sümegi gyerekeknek Vig Balázs meseíró. Balázzsal a találkozás mindig nagyon kalandos és mulatságos, ez most sem volt másként. (Ezt megelőzően A rettegő fogorvos című könyvet mutatta be nálunk.) Ezúttal kalózkapitánynak öltözve köszöntötte a gyerekeket, és be is vonta őket a mesélésbe, a mesébe. Igazi kis kalózképzőt rögtönzött a résztvevő gyerekek közreműködésével. A Puszirablók történetének szereplőinek bőrébe bújva, magunk is átélhettük az eseményeket, így a mesék rabul ejtettek mindannyiunkat. Azt, hogyan végződött a kaland, természetesen nem tudtuk meg, ennek átélése a lelkes olvasó közönségre vár, akik Könyvtárunkból kikölcsönzik Vig Balázs könyveit. Szerencsések vagyunk, mert a szerző által dedikált példányokat vehetik kezükbe kis olvasóink. De nem csak a Könyvtárat, hanem minden résztvevőt megajándékozott Balázs egy-egy dedikált képeslappal, a gyerekek pedig viszonozhatták ezt a gesztust azzal, hogy maguk is ráírhatták nevüket arra az asztalterítőre, melyet a szerző minden könyvbemutatóra magával visz, bárhol jár is az országban.
Az író elárulta, hogy nemsokára elkészül új mesekönyvével, melyet türelmetlenül várunk, reméljük, elhozza Sümegre nekünk is.

A találkozón 60 alsó osztályos általános iskolás diák vett részt, két kísérő pedagógussal. A szervezésért köszönet illeti az Eötvös Károly Megyei Könyvtárat és a sümegi városi könyvtárat, ahol a program megvalósulhatott. 

Turnétérkép

Turnétérkép
.