Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2015. október 24., szombat

Sirok, 2015.10.07.

Sirokon a harmadikosok jöttek Puszirablók előadásra. A könyvtáros tanító bácsinak olyan fehér köpenye volt, mint amilyet A rettegő fogorvos előadáson szoktam hordani. Azonban ő nem maradhatott velünk, a harmadikosok tanító nénije viszont annál inkább – ő a saját elmondása szerint még sosem volt az osztályával ilyen színes, változatos író-olvasó találkozón. Örülök, hogy ezt mondta. De ő is hozzá tette ám a magáét! Olyan beleéléssel alakította a ráosztott öreg néni szerepét az előadás vége felé, hogy azzal nagyon megnevettette az osztályát.


Megjegyzendő még, hogy mikor a kalózkapitánynak ki kellett választania a lányok közül Szeretke herccegnőt, sorra szólította fel azokat a lányokat, akik nem jelentkeztek, így hárman is visszautasították az ajánlatát. Vidáman bólogatott, mikor megkérdeztem, hogy ha nagyobb lesz, a diszkóban is azokat a lányokat fogja-e felkérni táncolni, akik nem akarnak vele menni. Mivel a Puszirablók egy igazi matrózképző előadás, ezért négy gyerekre is kalózkendő került az előadás végén. Közülük egy kislány lett a legvérszomjasabb. Ízelítőt kaptunk belőle, hogy milyen vérmes feleség lesz, ha rá kell kiabálni a férjére. A produkciójáért egy színes post-it készlet lett a jutalma. Egy másik kalózról azt hittem, hogy azzal ijeszti meg az egyik első sorban ülőt, hogy belefekszik az ölébe, de kiderült, hogy azt imitálta, hogy kalózosan megharapja a lábát. Ő is nagy nevetést okozott a közönségben. A végén még egy csoportképre is jutott időnk. 

Az osztály még nem tudja, hogy a produkciójukkal kiérdemeltek egy Arany Kalóz oklevelet!


Turnétérkép

Turnétérkép
.