Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2013. június 22., szombat

Maglód, 2013.06.05.



Ahhoz képest, hogy kezdetben aggódtunk a nézőszám miatt (15 fővel már elégedettek lettünk volna), egyre újabb és újabb óvodás- és iskolás csoportok jelentkeztek be Fognyűvő doktor rendelőjébe. A könyvtárból végül a színházterembe kellett áttenni a rendezvényt - hogy mind a 250 érdeklődő beférhessen. És ez nagyon jó érzés volt!

Az előtérben óriásplakát mutatta, hogy a Zománc u. 20-ban (Fognyűvő doktor várótermében) vagyunk. Volt egy hatalmas színpad, itt foglalt helyet az egyik Fognyűvő doktor, aki végig a mikrofonba beszélt, hogy mindenki jól hallja a mesét. De egy másik Fognyűvő doktor is felbukkant a színházteremben, aki a széksorok között segített összegyűjteni a gyerekek válaszait a feltett kérdésekre. Például ki emlékszik rá, hogy miért alszik Csipkerózsika? Vagy ki szeretne fogorvos lenni felnőtt korában? A nagy létszám miatt nem volt lehetőségünk mindenki történetét meghallgatni, de azért törekedtünk rá (van akinek már húzták a fogát, a másiké mozog, a harmadik testvére pedig fogszabályzós lesz). És olyan bátrak is akadtak, akik a fináléban még a nagy színpadra is felmerészkedtek!

Az előadás utáni beszélgetés, könyvnézegetés és dedikálás mutatta, hogy érdemes egyszerre akár több pácienst is fogadnia Fognyűvő doktornak.

http://www.maglodi-hirhatar.hu/hirek/a-rettego-fogorvost-250-en-batoritottak

Turnétérkép

Turnétérkép
.