2013. december 6., péntek

Hajdúhadház, 2013.11.05.



Egy igazi múzeumi kiállítás kellős közepén került sor a mai két előadásra. Fognyűvő doktor először a legkisebb ovisoknak tartott meseirodalmi fogvizsgálatot. A hosszúkás teremben keskeny sáv húzódott a székek között, itt egyensúlyozott, hogy mindenki lásson belőle valamit. Nagyon okos volt a csapat, szinte mindenki tudta, hogy  a fogfúró nem nagy, inkább kicsi, és hogy a fogorvosnál a "szuri" arra való, hogy elzsibbassza a szánkat. A találkozó után két fogorvosi maszkot ajánlottam fel. Ezeket az óvó néni azoknak oszthatja ki, akik a legjobban viselkednek visszafelé menet az óvodába.

A Három bajusz gazdát keres előadáson is nagy volt az összhang a gyerekekkel, pedig nem is ismerték még a mesekönyvet. Volt, aki egyből rávágta Kárpáti Tibi rajzára, hogy rozmárt ábrázol, a másik pedig kitalálta, hogy csak málnaszörp lehet a puputevék púpjában. Aztán volt olyan, aki fagyigépnek örülne, más pedig élő hörcsögnek, és Hóborti úr bajusza boxolni, úszni és táncolni is tud (repülni, enni és hasbeszélni viszont már nem).

Egy család is ellátogatott a találkozóra, akik egymás után mind a két előadást megnézték. Ők már korábbról ismerték A rettegő fogorvos mesekönyvet. Sőt, mint megtudtam, a kislánynak ez volt az első könyve, amit egyedül olvasott el az elejétől a végéig. Fülig ért a szám.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.