Marcalin az egyik tanító néni még nem pödört soha bajuszt, de ezen az író-olvasó találkozón most kipróbálhatta, hogy milyen is az. Egymás hegyén-hátán ültünk, olyan sokan voltunk. Kérdésemre, hogy hol teremnek ilyen mesébe illő bajuszok, két választ kaptam: az orrunk alatt, vagy a bajuszfán. De az utóbbi ötletet inkább elvetettük, mert elképzeltük, hogy ősszel mi potyogna le a bajuszfáról, és nem találtuk gusztusosnak. A közönség soraiban igazán tehetséges Pöndöri uramra, Fancsali uraságra és Hóborti úrra bukkantam. Hóborti úr mindenkit megnevettetett azzal, hogy bemutatta, ahogy a bajusza fára mászik, sírdogál, vagy épp sétálgat. A találkozó után azt hallottam a pedagógusoktól, hogy sikerült a gyerekeket megfertőzni. Remélem, hogy csak a mese szeretetére értették. Egy biztos: a jelenlevő fiúk nagy része szeretne majd bajuszt növeszteni, mikorra lánykérőbe megy. De hogy vajon a lányok örülni fognak-e a bajszos kérőknek? Egyelőre nem volt egyértelműen igenlő a válasz. Majd csak akkor fogunk biztosat tudni, ha eladó sorba értek.
