Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2014. október 12., vasárnap

Vésztő, 2014.09.11.

/hamarosan képekkel/

Mesébe illő módon érkezett meg a vonatom Vésztőre. Csak lépésben tudtunk haladni, ugyanis egy kóbor kutya bandukolt előttünk a síneken. A vezető, a kalauz és a kisvonat utasai egy emberként drukkoltak a kutyának. Végül neki nem lett semmi baja az előadás pedig idejében elkezdődhetett. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy mintegy 80 gyerek nem tud eljönni az előadásra. Még így is voltunk 120-an a vésztői színházteremben.

A gyerekek szerint a születésnapfalvi puputevék púpjában cukor, ajándék, kígyó, vagy kis puputevék lapulnak. A legnépszerűbb ajándékok: Buksi kutya, egy könyv Buksi kutyáról, egy hegedő és tízkiló húszezres voltak. Azért rossz, ha mindenki ugyanakkor ünnepli a születésnapját, mert mindenki az öregekre figyelne inkább, akiknek kevesebb születésnapjuk van, mint a fiatalabbaknak. A krokodil-szépségverseny keretén belül Balázs, Imi és Réka mutatták meg krokodilvicsorukat. A zsűri döntetlenre tippelt. Ezután a bajuszos gazdák érkeztek a színpadra. Amíg sorban egymás után bajuszt növesztettek, a tanítónénik azt a feladatot kapták, hogy Petőfi Sándor szerelmi életéről, a relativitáselmélet legújabb fejleményeiről tanítsanak érdekes tudnivalókat az egybegyűlteknek, legvégül pedig tanítsák meg őket folyékonyan káromkodni spanyolul. Pöndöri uramnak nem kellett a szomszédba mennie önbizalomért, Fancsali uraság civilben hegedűművésznek készül, Hóborti úr bajusza pedig bemutatta tornamutatványait, és bár azt állította, hogy tud táncolni, arra nem vállalkozott, hogy Fancsali uraság bajuszával tangózzon egyet. Helyette inkább bemutatta, hogy tud traktorozni, és milyen ügyesen metálgitározik. Az előadás után többen biztosítottak róla, hogy ki fogják kölcsönözni a könyveket a könyvtárból. Az nagyon jó lenne!   

Turnétérkép

Turnétérkép
.