Követhetsz Facebook-on is:

Írj nekem:
vigbalazsnak@gmail.com

Olvashatsz rólam és megrendelheted a könyveimet a Móra Kiadó honlapján:

2014. október 27., hétfő

2014.10.02., Zalakaros


Zalakaroson pörög az élet! A sokszínű rendezvénysorozat mostani programja a Három bajusz gazdát keres előadás volt. A különlegesen aktív és együttműködő csapat egy ARANY BAJUSZ OKLEVÉLLEL gazdagodott az előadás után. A Pöndöri uram bajuszától elámult gyerekek választhattak, hogy a tévében, színházban, vagy pedig politikai hirdetésben láttak-e hasonlót. Mindháromra jutott lelkes jelentkező. Sőt, volt, aki azt mondta, hogy nem csak a nagypapája, hanem a nagymamája orra alatt is látott már. Megbeszéltük, hogy bár a nagymamát ettől még nagyon szeretjük, de a pusziját talán már nem annyira. A képzeletbeliből valódivá váló ajándékok közül kiemelkedett a távirányítós dömper. Egy kislány, aki emberi GPS-ként kilométerre pontosan navigált el minket egy erdőből Születésnapfalvára, azt mondta, hogy egy iPad-et szeretne, amit zenehallgatásra, játékra és Facebookon lájkolásra használna. Megkérdeztem, de a tanítók sajnos nem lájkolnák ezt az utóbbit. Egyébként tanító bácsik is voltak az előadáson, de nem bajusszal érkeztek. A tornatanár saját bevallása szerint nem a családja nőtagjai miatt borotválkozott meg, hanem saját akaratából. Jó is, hogy köztünk volt, így mikor puputevékké változtunk, megígérte, hogy segít visszaváltoztatni az elrontott tartásunkat. A Hóborti úr bőrébe bújt fiú azt a rendezői instrukciót kapta, hogy mondjon igent minden felröppenő találgatásra, hogy vajon tudja-e bajusza ezt vagy azt a mutatványt. Olyan komolyan vette a feladatát, hogy nemcsak bemutatta a trükköket, de konkrétan igent is mondott mindenre. Tud muffint és kenyeret sütni, táncolni is, de tangózni már nem mert Fancsali uraság bajuszával. Viszont igennel felelt arra a kérdésre is, hogy szokott-e szoknyát hordani. A gyerekek az előadás végén kórusban kérték, hogy legyen még ilyen előadás. A lelkesedésükért cserében abban maradtunk, hogy ha van kedvük, megírhatják az élményeiket és az elolvasható lesz ezen a honlapon. Ők is megtartották az ígéretüket és én is. Az élménybeszámolómat már olvastátok, most pedig következzenek a zalakarosi gyerekek élményei:
 
További vélemények és az előadás képei megtekinthetők 
  

Turnétérkép

Turnétérkép
.