2015. január 11., vasárnap

Kaposszekcső, 2014.12.16.

Kalózkapitány jelmezben toppantam be a terembe, és máris elámultam. A csapat fele ugyanis szép népviselet(szerű) fehér ruhában érkezett. Ők aznap már részt vettek egy előadáson, ráadásul ott fellépőként. Az idősek otthonában énekeltek karácsonyi dalokat.

Hamar kiderítettem, hogy a résztvevők közül senki sem fél a könyvektől. Az egyik fiú orrához toltam egyre közelebb és közelebb a nyitott Puszirablókat. Az elején nem zavartatta magát, csak a legvégén bizonytalanodott el („félek, hogy rá tetszik csapni az orromra”). De egy jószívű meseíró ilyet nem csinál, csak szaglásra tartottam a könyvet, mert olyan finom "újkönyv" illata volt. Ezután meséltem, és játszottunk és beszélgettünk. Az előadás még tovább is tartott, mint máskor. Mikor végeztünk, sokan kértek könyvet, és mindkét osztály énekelt egy-egy dalt köszönetképp. Ráadásul az egyik kislány még azt is megsúgta, hogy ő már régen író szeretne lenni, és a találkozó után még nagyobb kedvet kapott hozzá. Ha elküldi, itt a honlapon ti is elolvashatjátok, hogy mit írt. Ennek kapcsán a tanító néni megkért, hogy meséljem el, miért, hogyan (és hány évesen) találtam ki, hogy író szeretnék lenni. Ezt meg is tettem, de most inkább nem írom ide. Aki kíváncsi rá, az kérdezzen meg, mikor legközelebb találkozunk, és szívesen megválaszolom neki is!
A csapat tagjai olyan kivételesen jól szerepeltek az előadáson, és olyan különösen kedvesen fogadtak, hogy Arany Kalóz oklevéllel szeretném ezt megköszönni nekik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.